Sziasztok! Mindenkitől elnézést kérek, hogy mostanában nem írtam, de nagyon elfoglalt voltam. Remélem senki nem pártolt el tőlem. Mostantól igyekszek hamarabb rakni a részeket, és örülnék, ha továbbra is olvasnátok a blogomat.

III. fejezet

Nagy nehezen kinyitottam a szemem. Fehér falak, csövek, gépek. Minden egyhangú-monoton. A szobában egyetlen jó dolgot vélek felfedezni, anyut, amint az ágyam mellett ül. Lerí róla, hogy mostanában nem aludt, a szemei karikásak. Szinte összegörnyedve ül, mintha a vállán pihenő gondok lehúznák azt. Nem tudom mit érzek.
Nem tudom mi van a lelkemben. Talán egyhangúság? Vagy netán csak a kórházi hangulat nyomta rám a bélyegét? Nem tudom. Valami biztos. Úgy érzem, valami hiányzik belőlem. Mintha valamit elvettek volna tőlem. Nem tudom miért, de mintha hatalmas lyuk tátongana bennem.
Csak néztem a plafont, nem szóltam semmit.
Kizártam mindent. Próbáltam arra a furcsa hiányérzetre koncentrálni, hátha rá tudok jönni, hogy mi az oka. Anya valamit mintha beszélt volna hozzám, de rá sem hederítettem. A furcsa érzés továbbra is megmaradt. Valaki benyitott a szobába. Egy nővér volt. Kettőnkön kívül senki nem maradt a helységben. Amíg ellenőrizte az infúziómat, egy magas, fehér köpenyes férfi sétált be az ajtón, majd becsukta. Volt időm megfigyelni az arcát, amíg leült az ágy mellé helyezett székre. A haja ősz volt. A szeme körüli ráncokból ítélve nem volt az élete nyugodt és harmonikus. A munkája nyilván nagy szerepet játszott ebben. Tekintetünk összekapcsolódott.
-Hogy vagy Bethany?-kérdezte.
-Fáj a fejem, alig emlékszek valamire a tegnap estémből. Mégis mit vár, hogyan legyek?!
Láthatóan egy cseppet sem lepte meg, hogy eléggé bunkón válaszoltam.
-Figyelj ez természetes, hogy ilyenkor úgy érzed, hogy összeesküdött ellened a világ-mondta, mintha könyvből olvasta volna az alábbi szavakat.
Egyáltalán nem ezt éreztem, pusztán felzaklatott vagyok, hogy fogalmam sincs, mi is történt velem tegnap este.
Senki ne akarja nekem megmagyarázni, hogy mit érzek, vagy mit nem. Miután nem válaszoltam semmit, így folytatta:
-Elárulnád mennyi fogalmad van a tegnap estédről?
Nem vártam magamtól különösebb reakciót, de erre a kérdésre mintha gyomorszájon rúgtak volna. Nagyot sóhajtottam és valami csoda folytán elkezdtem beszélni:
-Eljöttem otthonról. Egyedül voltam, egy utcában kóboroltam, siettem valahova. Teljesen sötét volt, a lámpák nem világítottak.
-Sejtelmed sincs, hova mehettél?-kérdezte és úgy várta a válaszomat, mintha csak egy egyetemi előadáson ülne.
Visszafojtottam forrófejűségemet, és ahelyett, hogy valami sértőt mondtam volna, egyszerűen csak nemet feleltem.
-Értem. Most felteszek pár kérdést, szeretném ha válaszolnál rájuk.
Csendben feküdtem és forgattam a szemeimet.
-Mi a teljes neved?
-Bethany Mitchell.
-Az édesanyád neve?
Kezdtem egy óvodás csoportban érezni magam.
-Loreley Mitchell.
Miután megkérdezte, hogy hol lakom és hogy van-e testvérem (persze tudtam a helyes válaszokat), minden egyéb nélkül egy nevet említett: Nathaniel Gray. Láthatóan felfedezte, hogy nem tudom, mit is kellene kezdenem ezzel az információval, a következőt fűzte hozzá:
-Semmit nem mondd neked ez a név?
-Nem-feleltem teljes nyugalommal.
-Értem. És Susan Fray?
-Ő a nagynéném.
Az orvos még vagy 20 percig faggatott mindenféle baromságokról, amolyan tök alapvető dolgokról.
Végre egyedül maradtam ebben a nyomorult szobában. Nem is tudom elmondani, mennyire vágytam erre a pillanatra...

-Eközben a kórterem előtt-
Dr. Marshall finoman becsukta maga mögött az ajtót. Hárman álltak a szoba előtt. A megrémült anya, a mit sem sejtő szerelmes fiú, és a helyzethez tanácstalanul álló orvos.
-Mi baja a lányomnak?-tette fel egyből a kérdést Mrs. Mitchell.
-Egyenlőre nem tudjuk pontosan. A baleset komolyabb sérülést nem okozott az agyban. Viszont lenne valami, amivel még magam sem találkoztam.
A fiúnak és az anyának egyaránt tágra nyíltak a szemei az orvos utolsó mondata hallatán. Dr. Marshall újra hozzá fogott:
-A lánya tudatában van önmagának, így az amnéziát kizárhatjuk.
Ekkor Loreley szívéről hatalmas akkora szikla gördült le, hogy a két férfi majdnem meghallotta.
-Azonban felmerült egy olyan probléma, amire nem számítottam.
Az orvos ezzel a mondatával ismét a frászt hozta a hallgatóságára.
-Bethany mindenre emlékszik, még az élete legapróbb részletét is beleértve. Kivéve egy dologra nem emlékszik. Illetve egy személyre. Magára!-mondta és Nathanielhez fordult.
Kellett egy néma csend, mire a fiú felfogta, hogy mit is közölt vele a fehér köpenyes férfi.
Nathaniel szemében először a döbbenet, majd a rémület, végül a düh lángja csillant fel. Egy lépéssel a fal mellett termett, és összeszorított fogakkal egy hatalmasat beleöklözött.

Hatalmas csattanásra ébredtem. Esküszöm, mintha még a fal is beleremegett volna. A tompa puffanást két ingerült férfi párbeszéde váltotta fel. A következőt tudtam leszűrni belőle:
-Kérem nyugodjon meg!
-Hogyan képes azt kérni, hogy nyugodjak meg? Gondolom maga olyan kibaszott nyugodt lenne a helyemben!
-Kérem fiatalember, ez nem old meg semmit!
-Nem old meg semmit, nem old meg semmit...Gondolom maga sokszor került már ilyen helyzetbe, úgyhogy pontosan tudja hogy milyen érzés, ugye?
-Igaza van, nem voltam még ilyen helyzetben. De nézze a dolog jó oldalát. Láthatja még! Bár tudom, csekély vigasz.
-De nem érti?! Hiába láthatom, ha nem tudja ki vagyok. Nem tudja, hogy milyen fontos szerepet is játszom az életében.
A beszélgetés további része jelentéktelennek bizonyult, ehhez képest.
Igaz, nem tudom az előzményeket és nem ismerem a történetben szerepet játszó embereket sem, egy következtetést mégis le tudok vonni abból, amit hallottam. Egy kétségbeesett férfi aggódik, hogy nem láthatja többé a lányát, úgy mint apa. Nem mondhatja el neki, hogy mennyire szereti őt, s hogy az édesapja. Szörnyű lehet.
Nos, én csak ezt az egy helyzetet tudom rávetíteni az iménti beszélgetésre. Bár túl fáradt vagyok ahhoz, hogy további elméleteket gyártsak ehhez.
Ahelyett, hogy a rengeteg kétség között maradnék, az álom, mint egy segítő kéz ráncigál át egy nemlétező világba.

II. fejezet

Madárcsicsergésre és szikrázó napsütésre ébredtem. Testem közvetlen az ágyon volt és nem a pasimon. Körbenéztem, de rajtam kívül senki nem volt a szobában. Gondosan be voltam takarva. Milyen édes Nate-től. Felkeltem, bár lábaim tiltakoztak ez ellen. Készültem lemenni a földszintre, de pár lépés után rájöttem hogy fehérnemű van rajtam és nem otthon vagyok. Felvettem Nate egyik fekete pólóját és lefutottam. A konyhában se találtam senkit, viszont mennyei süteményillatot éreztem. Korgó hasam jelezte hogy ennem kéne valamit, de egy belső hang azt súgta keressem meg Nate-et. Elhatároztam hogy előkerítem, mert kezdett hiányozni a másik felem. Hónapokkal ezelőtt, mikor először megláttam Nate-et, már akkor éreztem, hogy ő fontos része lesz az életemnek. Az első csókunk után olyan kötelék alakult ki köztünk, ami miatt nem bírunk ki 2 napnál többet egymás nélkül. Mindenki azt mondja ez csak egy szimpla fellángolás, de mi másképp gondoljuk. A nappaliba mentem abban a reményben hogy Nate-et ott találom. Szerencsére a kanapén ült és nagy izgalommal nézett egy focimeccset. Egyáltalán nem vett észre, amit nem is csodálok, hisz ha Nate focit néz, akkor minden külső tényezőt kizár. Halkan elindultam felé és a végén beálltam a tévé elé. Nate szája mosolyra húzódott.

-Kicsim, tudod hogy szeretlek, de ez egy igen fontos mérkőzés-mondta, közben próbált komoly arcot vágni.

-Egy meccs fontosabb mint én? -érdeklődtem.

Karba fontam a kezem és eljátszottam hogy megsértődtem. Nate felállt és pár lépéssel előttem is termett. Gyengéden megfogta az állam és felemelte a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Te mindennél fontosabb vagy nekem -közölte és megcsókolt.

Csak egy rövid csók volt, de felvillanyozta a reggelemet.

-Sajnálom hogy otthagytalak -mondta.

Nate-re soha nem tudnék haragudni. Túlságosan szeretem ahhoz.

-Semmi baj-jelentettem ki.

Átölelte derekamat, én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat. Pár percig így voltunk, aztán valami megzavart minket. A csengő. Kibontakoztam Nate öleléséből és egyből elfogott a rossz érzés.

-Kinyitom -szólt Nathaniel.

Mondani akartam neki, hogy nem tartom jó ötletnek, de mire nyitottam a számat, már nyílt is a bejárati ajtó.

-Hol van a lányom? -hallottam meg anyám dühös hangját.

Kérdése visszhangzott az egész házban. Nem kétlem hogy még a szomszédban is meghallották. Legszívesebben elfutottam volna az anyám elől, de nem akartam hogy még rosszabbra forduljanak a dolgok. Szépen a tévé előtt megvártam, míg hozzám is elér a haragja. Nem is kellett sokat várnom rá. Anya meglátva engem teljesen meghökkent. Végignézett rajtam és láttam, hogy mindjárt felrobban a dühtől.

-Mit kereset te itt? -kiabálta.

-Eljöttem a barátomhoz, mert hiányzott -válaszoltam teljesen nyugodtan.

-Mit képzelsz magadról hogy csak éjszaka elszöksz otthonról? -folytatta kiabálását.

Eközben Nate bejött a nappaliba és hátulról átölelt. Ölelése biztonságot jelentett a számomra. Anyukám ezt meglátva még jobban begőzölt és jobban üvöltözni kezdett.

-Ez a fiú egészen elront téged. Hát nem veszed észre? Apáddal ma reggel úgy döntöttünk hogy a te érdekedben soha többet nem találkozhattok.

Nem, ez nem lehet. Ez biztos csak egy rossz álom.

-Nem ti mondjátok meg hogy mit csináljak -vágtam vissza. -Már 18 éves vagyok.

-Édesem, nyugodj meg! -súgta Nate a fülembe.

Nem tudtam lenyugodni. Életem értelmétől elakarnak tiltani a szüleim.

-Amíg velünk laksz, addig mi mondjuk meg -közölte Anya.

Egy másodperc alatt döntöttem:

-Akkor elköltözöm.

Lehámoztam magamról Nathaniel karjait és kifutottam a házból. Mindketten kiabáltak utánam, de nem álltam meg. Könnyek áztatták az arcomat, mire az úttestre értem, ezért nem láttam a jobbról jövő autót. A hangjára viszont odafordultam, de akkor már késő volt...

I. fejezet

Lassan, óvakodva lépkedek a sötét utcán az úticélom felé. Igaz már nagyon késő van, de félek hogy ilyenkor is valaki felfigyel rám. Nem akarom, hogy bárki tudtára jusson hogy én éjszaka nem az ágyamban alszok, hanem a fiúmhoz igyekszem. Mivel a lámpák nem világítottak, a Hold mutatta nekem az utat. A fák félelmetes árnyékai megrémisztettek és emiatt gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat. Odaérve a pasim háza elé megcsörgettem hogy kijöjjön elém. Pillanatok múlva nyílt az ajtó és a barátom állt előttem egy szál alsógatyában. Még félhomályban is látszódtak a tetkói, amik a két karját és a bal oldali bordáit fedték. Szívem kihagyott pár ütemet, lélegzetem akadozóvá vált, annak ellenére hogy nem először látom így. Nathaniel meglátva elmosolyodott és olyan gyorsan húzott magához hogy észre se vettem. Friss menta illatából arra következtettem hogy nemrég zuhanyozhatott le. Gyengéden végigsimítottam a mellkasán, amitől Nate-nek felgyorsult a szívverése. Megemeltem a fejem, és felé fordítottam. Lábujjhegyre álltam, ő pedig lehajolt hozzám. Az ajkunk végre találkozott.

Csókja először gyengéd és érzéki volt, majd egyre jobban belelendült. Derekamat ölelő keze a fenekemre csúszott. Testem minden egyes részét átjárta a forróság. Alig bírtam magam rávenni hogy elhúzódjak tőle, de muszáj volt megtennem mert nem akarok az ajtóban szeretkezni vele. Pontosabban nem megfelelő a helyszín a szüzességem elvesztésére.

-Meggondoltad magad? -kíváncsiskodott.

Már hetek óta ezt a témát feszegeti. Reménykedik benne, hogy végül beadom a derekam. Mindennél jobban szeretem Nate-et, de még nem döntöttem.

-Nem tudom-mondtam szinte suttogva.

Megajándékozott imádnivaló mosolyával és felkapott a karjába.

-Semmi gond. Rád megérni várni.

Megcirógatta a hajamat, majd nyomott egy puszit az arcomra. Érintése perzselte a bőrömet. Még csak fél éve járunk, de már most nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Lágy csókot nyomtam az ajkára.

Erre egy féloldalas mosollyal válaszolt, ami miatt a szívem teljesen elolvadt.

-Ma még azért bemegyünk a házba? -kérdeztem, mert kezdett feltámadni a szél és különböző hangokat is hallottam minden irányból, Nathaniel pedig nem úgy nézett ki mint aki menni akarna be.

-Persze-nevetett fel.

Nem tett le, hanem a karjában velem becsukta az ajtót és felvitt a szobájába. Ott lerakott én meg egyből bevetettem magam a hatalmas franciaágyába. Csak ebbe az ágyba tudtam nyugodtan végigaludni az egész éjszakát, persze úgy hogy Nate közben mellettem volt. Most nem jött mellém hanem bevonult a fürdőbe. Biztos felöltözik, mert tisztában van vele hogy ha így mászkál előttem, azzal kínoz engem. Méghozzá elég keményen. Percek teltek el és semmi. Már kezdtem türelmetlen lenni, ami nálam nem jó jel, mivel én a türelmességemről vagyok híres. Határozott mozdulattal bekopogtam a fürdő ajtaján. Nem kaptam választ. Erősebben kopogtam, hátha csak az előbb nem hallotta meg. Arra sem jött válasz. Nem várhatok tovább rá. Benyitottam hogy kiderítsem Nathaniel mit csinál. Olyat láttam, amire egyáltalán nem számítottam. A hatalmas sarokkád tele volt engedve vízzel, tetején rózsaszirmok úsztak. Nate a kád szélén ült, arcán elégedett vigyorral. A döbbenettől nem tudtam megszólalni, csak álltam ott, mint aki karót nyelt. A barátom elémállt és lassan végigsimított az arcomon. Szívem ki akart ugrani a helyéről, a pulzusom az egekben járt. Nem hagytam hogy megszólaljon. Először csupán megérintettem az ajkát az enyémmel. Erre a reakciója az volt, hogy a levegőbe emelt. Hetente jár edzeni, ezért a megemelésem neki gyerekjáték volt. Lábaimat dereka köré fontam és közelebb húztam magamhoz, mert azt akartam hogy testünk minél több pontja érintkezzen. Szívének minden egyes dobbanását hallottam. Idő és tér megszűnt körülöttünk. Egyik kezem vándorútra kelt a testén, mindenét érezni akartam. Az ő keze is ugyanígy tett. Ekkor rádöbbentem hogy ennyivel nem érem be.

-Akarom-suttogtam két csók között.

Éreztem ahogy mosolyra húzódik a szája.

-Ugye hogy nehéz ellenállni a vonzerőmnek? -felelte.

Nathaniel és az ő egója. Bár be kell vallanom abszolút igaza van. A falat, amit még otthon húztam magam köré, Nate teljes mértékben lebontotta. Az önuralmam maradéktalanul eltűnt. A pólóm időközben a fürdő egyik sarkába került, és úgy tűnt a nadrágom is ugyanerre a sorsra jut, mikor kopogtak. A pillanat varázsa egy másodperc alatt porba hullt.

-Nathaniel! -hallottuk meg Sam-et, Nate bátyát.

Nate letett a földre és csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy a feje kiférjen rajta.

-Mit akarsz? -kérdezte a testvérétől.

-Szükségem lenne az autódra.

Biztos valami csajt akar lenyűgözni, ugyanis Nathaniel-nek egy fehér BMW-je van, Sam-nek pedig egy terepjárója.

-Ha egyetlen karcolás nélkül visszahozod, odaadom-válaszolta Nate.

A pasim majdnem hogy bele van zúgva a kocsijába. Még nevet is adott neki és eddig nem engedte meg nekem hogy vezessem.

-Rendben. Kösz tesó.

Sam megkereste a kulcsot, majd nagy robajjal távozott. Remélem Nate szülei nem keltek fel, különben nekem végem. Miután Nate becsukta az ajtót a figyelme újra rám összpontosult.

-Folytathatjuk? -kérdezte a jól ismert pimasz mosolyával.

Gyerekkorom óta hiszek a jelekben és úgy gondolom Sam felbukkanása az volt.

-Meggondoltam magam -jelentettem ki.

Nate arcáról lehervadt a mosoly. Bevetette a kölyökkutya nézését.

-Ne csináld ezt, kérlek! Nem fogod megbánni -győzködött.

Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam.

-A nem az nálam nemet jelent -közöltem.

-Rendben. A fürdővel mi legyen?

Hátrapillantottam a kádra, majd vissza Nate-re. Ezt vagy háromszor csináltam meg. Beharaptam a szám szélét, majd kimondtam:

-Kizárólag fehérneműbe megyek be a vízbe, de elvárom hogy rajtad is legyen egy boxeralsó.

Nate jóízűt kacagott a feltételemen.

-Megegyeztünk.

15 perc múlva már mindketten az ágyban feküdtünk. Pontosítva én Nate-önön feküdtem. Jó volt érezni ahogy emelkedik aztán süllyed a mellkasa. Úgy aludtam el, hogy tudtam örökké Nathaniel-lel akarok maradni.

Prológus *.*

Gloria Evans élete hatalmas fordulatot vesz egy véletlen baleset után, ami emlékezetkiesést okoz nála. A szülei megfelelőnek találják az időpontot egy költözésre, így megragadják az alkalmat, mert kötelességüknek érzik megvédeni a lányukat. De vajon kitől is? Ártalmas ez a valaki egyáltalán? A múltat maguk mögött hagyva érkeznek meg az élettel teli nagyvárosba, Chicago-ba egy új, jobb élet reményében. A beilleszkedés Gloria-nak azonban nehezebben megy, hiszen fojtogató hiányt érez valaki vagy valami után. Egy napon olyan dobozt talál a családi széfben, melynek tartalmát nem szabadna látnia és ennek hatására nyomozásba kezd a múltjával kapcsolatban, de a szülei rájönnek, így még időben leállítják egy kamu sztorival. De vajon meddig bírják megfékezni a lány kíváncsiságát? Az adatokat és a képeket sikerülhet meghamisítani, de az idővel visszatérő emlékeket már kevésbé. Gloria pedig egyre több emlékképet lát a régi szép időkről! Egy fiúról, egy szerelemről és az elfeledett boldogságról! Mihez tud kezdeni ezekkel?